starok
gyere és nézd meg amit a stárokról tudni kell

MENÜ

Adam Lambert, 2009.JPG

Adam Mitchel Lambert

(Indianapolis, 1982. január 29. –) amerikai énekes, dalszerző és színész. Az American Idol nevű tehetségkutató verseny 2009-es, 8. évadjában második helyezettként végzett. Lambert debütáló albuma, a For Your Entertainment 2009 novemberében jelent meg.[2]

Korai évek és tanulmányok

Adam Lambert Indianapolisban született, egy évig élt ott, mielőtt Kaliforniába költözött családjával. Testvére Neil Lambert. San Diego észak-keleti részén, Rancho Peñasquitosban nőtt fel. A Deer Canyon Elementary Schoolba, majd a Mesa Verde Middle Schoolba járt, ahol megnyerte az Airband versenyt (előadva Michael Jackson Thriller című számát). Később a Mount Carmel High School (MCHS) diákjaként szerepelt az iskolai színdarabokban és az énekkarnak is tagja volt, gyakran énekelt az iskola jazz zenekarában (MC Jazz).Emlékezetes MCHS-beli alakításai közé tartozik Frederick figurája a Penzance kalózaiban és az Its Only a Paper Moon az MC Jazz zenekarral. Lambert zsidó , héberül énekelt zsidó ünnepeken, olyan dalokat előadva, mint a Shir LaShalom.A Művészetek Templomába járt San Diegoban és énekelte a Kol Nidre-t a Jóm kippur zsidó ünnepen. Csatlakozott Elliott Yamin  zsidó énekeshez (aki szintén az American Idol versenyzője volt). Lambert a The Ten Commandments: The Musical-ben Joshua-t alakította, dala, az Is Anybody Listening?  jó kritikákat kapott.

Pályafutása kezdete

Tíz éves kora óta színészkedik, ő játszotta Linus szerepét a You’re a Good Man, Charlie Brown  című darabban a san diego-i Lyceum Theater-ben. Szerepelt a The Ten Commandments: The Musical-ben Val Kilmerrel a Kodak Theatre-ben. A Wicked  című Broadway musicalben ő volt a helyettesítő színész Fiyero  szerepére Torontoban, Chicagoban, San Fransiscoban és Los Angelesben 2004. óta rendszeres fellépője a Zodiac Show-nak, melynek a Pussycat Dolls egykori tagja, Carmit Bachar  a társalapítója. Szintén fellépett az Upright Cabaret-ben is.

American Idol

Lambert San Fransiscóban jelentkezett az American Idol tehetségkutató verseny 8. évadjába. Az első meghallgatásra a Rock with You és a Bohemian Rhapsody dalokat választotta. Lambertre a legnagyobb hatással lévő előadók közt szerepel a Queen, David Bowie, Michael Jackson, az Aerosmith és a Led Zeppelin. Az elődöntőben a közönség szavazataival bejutott a legjobb 13 közé, csatlakozva a 2. csoport énekeseihez, Kris Allenhez és Allison Iraheta-hoz. Az évad győztese, Kris Allen lett a szobatársa az Idol házban.

A Michael Jackson-héten a Black or White című dallal mind a négy zsűritag dicséretét elnyerte és Paula Abdul megjósolta, hogy el fog jutni a döntőig. A következő héten a Ring of Fire country sláger egy változatát adta elő. Míg Randy Jacksonnak, Kara DioGuardinak és Paula Abdulnak tetszett az előadása, Simon Cowell rossznak találta.A Motown estén Lambert a The Miracles dalának, a The Tracks of My Tears-nek az akusztikus verzióját énekelte. A zsűrinek tetszett és Smokey Robinson, a hét mentora és a dal eredeti előadója-szerzője állva tapsolt Lambert produkciója után. A Top 8-ba jutva, mikor a versenyzők a születésük évéből választott dalt adtak elő, Lambert a Mad World-öt énekelte (a Gary Jules-féle 2001-es változatot). Időhiány miatt csak Cowell fejezte ki véleményét, mégpedig azzal, hogy állva tapsolt az American Idol történetében először. A következő estén az eredményhirdetés alatt a többi zsűritag egyetértett abban, hogy az állva tapsolás volt a legjobb kritika Adam produkciójára. Egy héttel később Lambert a Szombat esti láz című filmből énekelte az If I Cant Have You című dalt, ami Kara DioGuardi szerint a "legemlékezetesebb előadása", Cowell szerint hangja "hibátlan" volt, Abdulnak pedig könnyeket csalt a szemébe.A Top 4-ben, a Rock and Roll héten a Whole Lotta Love-ot adta elő. Cowell azt mondta, "ez volt az egyik kedvenc produkcióm... senki nem tudja felülmúlni", Abdul a dal címére utaló szójátékkal fejezte ki tetszését: "whole lotta perfect".

Az évad közepén feltűnt néhány fotó, amelyeken Lambert egy férfival csókolózik. A képeket bemutatták a The OReilly Factor tv show-ban. A fórumokon egyetértettek többen is, hogy a képek nem befolyásolják a verseny állását. Lambert megerősítette, hogy ő van a fotókon, kijelentette, nincs rejtegetni valója, mindig is nyitott volt az életével kapcsolatban. Ezzel elindult a médiában a találgatások sora Lambert szexualitásáról. Feltételezték, hogy meleg és úgy vélték, talán ő lesz az első meleg American Idol. A média nagy figyelemmel kísérte, hogy készen áll-e az American Idol szavazóközönsége arra, hogy a show történetében először meleg legyen a győztes. Amikor a Rolling Stone megkérdezte, szerinte befolyásolták-e a végső eredményt a szexuális beállítottságáról szóló találgatások, Lambert nevetve azt felelte "talán". A Rolling Stone egy címlap sztori interjújában Lambert megerősítette, hogy meleg, "Nem hinném, hogy bárkinek is meglepetés lenne azt hallani, hogy meleg vagyok... Büszke vagyok a szexualitásomra. Az csak egy másik részem."

Amikor a legjobb háromba került az Idolban, alkalma nyílt fellépni az otthonában, San Diegoban és középiskoláját, a Mt. Carmel High School-t választotta, ahol elénekelte a Black or White-ot és a Mad World-öt. Az előadása után a polgármester, Jerry Sanders május 8-át "Adam Lambert Nap"-pá nyilvánította.

2009. május 20-án másodikként végzett az American Idol 8. évadjában. A fináléban olyan világsztárokkal lépett fel, mint a Quee és a KISS. A KISS rockegyüttessel a Beth, a Detroit Rock City és a Rock And Roll All Nite dalokból álló egyveleget, míg a Queennel Kris Allen társaságában a We Are the Champions-t adták elő. Kris Allen verziója mellett Lambertét is közzétették az iTunes-on a nyertes számára írt dalból, a No Boundaries-ből.

Allen, mikor nyert, azt mondta, hogy "ezt Adam érdemli meg", később megmagyarázta, úgy értette, ugyanannyira megérdemli Lambert a győzelmet, mint ő, és hozzátette, Lambert "az egyik legtehetségesebb előadó, akivel valaha találkoztam

 

Asztali nézet